V. Fejezet

Nagyon furán viselkedett Adam, honnan tudta, hogy van valami a kezemmel? Lehet ő is velem álmodott, de ha ez így is volt...nálam ő meghalt...vagy nem? Eddig soha nem voltam olyan sokáig az álmomban mint múltkor. Legközelebb meg kell néznem, hogy biztos meghal-e!
- Alice! - kiáltotta Cecy. Teljesen kiment a fejemből, hogy beszélni akar velem, gyorsan megfordultam és bevártam. Láttam rajta, hogy nincs minden rendben vele.
- Minden oké Cecy?- megrázta a fejét.
- Összevesztem anyuékkal.. - felvontam szemöldököm. - A foci meccsre kérdezés nélkül mentem el - hajtotta le a fejét.
- De miért?
- Tudtam, hogy úgysem engednek el meg már amúgy is mindegy volt, már előtte is összevesztünk Dorián miatt is. Alig aludtam este. - sóhajtotta.
- Ki fogtok békülni!- bíztattam
- Egy ideig biztos nem, nagyon felhúztam őket. - rám nézett majd folytatta- És hát tudod...most nem nagyon szeretnék otthon lenni...
- Nyugodtan nálunk aludhatsz ameddig jónak látod Cecy, anyu biztos megérti. - mosolyogtam rá. Így hát elindultunk hazafelé. Egész úton nem beszéltünk egymással, mindketten a gondolatainkban kutattunk. Hirtelen poshadt szag csapta meg az orrom. Ránéztem barátnőmre.
- Te nem érzed?
- Mit?- kérdőn rám nézett.
- Ezt a szagot...- beleszagolt a levegőbe majd megrázta fejét. Mikor elértünk a házunkat előre küldtem Cecyt, hogy majd később bemegyek de még valamit elszeretnék intézni. Bement. Még mindig éreztem azt a bűzt, amit egész úton. Hátat fordítottam az ajtónak, mikor hirtelen elsuhant valami a szemem előtt és az a bűz amit eddig éreztem felerősödött, majd eltűnt ahogyan az elsuhanó dolog. Pár percig csak bámultam magam elé, mikor kijött anya.
- Miért nem jössz be, Kicsim? - kérdezte mosolyogva. Megvontam a vállam és besétáltam, de mielőtt becsukódott volna az ajtó még egyszer kinéztem és megint láttam elsuhanni valamit. Ilyen nincs, mi történik velem?.
- Minden rendben? - mélyen a szemembe nézett. Megráztam a fejem.
- Nem akarok beszélni róla- anya szomorúan bólintott és bement a konyhába. Felmentem a szobámba, levettem a pulcsimat.
- Alice! Mit csináltál már megint? - kérdezte barátnőm idegesen, kérdőn rá bámultam. - Kezed! - azzal megfogta a csuklóm.
- Ja, hogy ez? Semmit... - egy hazugság sem jutott eszembe, azzal Cecy lerángatta a kötést.
- Mi a fasz? Ezt, hogy vagy ki? - kérdezte miközben rám nézett. Megvontam a vállam, végül is nem hazudtam mert tényleg nem tudom. -Ali!
- Tényleg nem tudom!- rivalltam rá, amit meg is bántam- Bocs- ő megrázta a fejét és továbbra is a szemembe nézett válaszra várva - Valami álmomban megharapott aztán tessék. - nyújtottam felé a kezem. Láttam a szemében, hogy nem érti. Sóhajtottam egyet és leültem az ágyamra, kezembe temettem az arcom. Barátnőm leült mellém és megsimogatta a hátam.
- Jó, mindegy... - nézett fel a plafonra- majd kitaláljuk, hogy mi ez - szomorúan rám mosolygott. Bólintottam.

Nehezen feltápászkodtam, még mindig az erdőben voltam. Ahogy körül néztem megpillantottam egy földutat, elindultam. Hideg volt és nem volt rajtam kardigán. Keresztbe fontam a karom, úgy haladtam tovább. Minden egyes neszre felfigyeltem, féltem..féltem, hogy az a lény megint megtalál vagy, hogy látom megint Adamot véresen össze esni. Egyiket sem akartam. Nem volt tovább föld út, egy gyönyörű tisztásra értem, a napfény megvilágította az egész területet. Távolabb folytatódott az erdő, mikor ráléptem a tisztásra nem messze tőlem kavarogni kezdett valami fehér füst szerűség. Megálltam, a füst egy hosszú fehér ruhás nő alakját vette fel. A nő karamell színű haja egy nagy kontyban volt össze fogva. Háttal állt nekem de a válla fölött rám nézett, aztán megfordult és elindult felém. Csak álltam egyhelyben és bámultam ahogyan jön egyre közelebb és közelebb. Majd megáll tőlem egy lépésre, kinyújtotta felém a kezét és kisöpört az arcomból egy kósza hajtincset miközben mosolygott. Félre billentette fejét.
- Már vártalak. - azzal megfogta a karomat és maga után húzott. A tisztás közepén megálltunk, a nő levette a nyakláncát és a kulcs alakú medált elforgatta a levegőben. Komisz mosollyal felém fordult, nem szóltam semmit és próbáltam közömbös arcot vágni. Megjelent egy ajtó, rárakta a kezét a kilincsre. Mikor látta, hogy nem fogok semmilyen érzelmet produkálni megrázta a fejét és kinyitotta az ajtót. Egy hatalmas terembe léptünk be. A padló tele volt vakolattal, de a falak újra voltak festve fehérrel és elszórva egy-egy vörös csíkkal.
 - Ez... gyönyörű - mondtam miközben körbe fordultam saját tengelyem körül, az ajtó mögöttünk eltűnt, helyét egy fal vette át.
- Lesz még szebb is- mondta miközben elindult .- Ez a rész még 1800-as időkben épült. - átvágtunk egy másik termen miközben csak haladtunk teremből terembe. - Azokban az években...egy..khm - nézett rám-elmegyógyintézet volt .- mikor a mondat végére ért, egy nagy részbe értünk. Látszott, hogy ez a legrégebbi része az egész épületnek, de káprázatos volt. Két oszlop volt a terem közepén kétoldalt, a végében pedig egy hosszú asztal. Az asztal mögött egy öreg hölgy ült fekete hajjal, mikor meglátott minket felállt és megkerülte az asztalt, egyenes háttal, magabiztos kifejezéssel az arcán megállt előttünk. A mellettem lévő nő, - mint később kiderült Annabell a neve- szóval Annabell kissé meghajolt. Nem tudtam, hogy nekem is utánoznom kéne-e a mozdulatát, így hát inkább csak a fejemet hajtottam lejjebb. Majd mikor felnéztem megláttam, hogy a nő szeme fekete volt, vajon Annabell-é is fekete? Hirtelen kétrét görnyedtem. Hangot hallottam a fejemben...valaki a nevemen szólongatott. Homályosult a látásom és a következő pillanatban éreztem ahogyan a hideg kőre esek.

Kiabálást hallottam magam mellöl majd egy hangos sikítást. Rettenetesen fájt a vállam, éreztem ahogyan a testemet végig húzzák a kövön. Hallottam, hogy valaki beszél hozzám amit egy hangos csattanás követett.
- Menj már, csak ennyit tudsz?! - kiáltotta valaki. Kezdtem magamhoz térni, nehezen felültem és megdörzsöltem a  szememet, mikor a látásom kitisztult rémes látvány fogadott. Előttem egy ember feküdt akit mindenhol vér borított, teljes zűrzavar uralkodott körülöttem. Hirtelen valaki megragadta a kezemet és felrángatott ,majd elkezdett futni maga után ráncigálva. Mikor beértünk egy erdő közelében lihegve megállt és felém fordult.
- Meg vagy? - kérdezte mosolyogva. Nehezen bólintottam majd kirángattam a karomat a szorításából.
- Mi folyik itt? - kérdeztem vissza fordulva ahonnan jöttünk. - És ki vagy te? - fordultam visszafelé miközben idegesen beletúrtam a hajamba. - Mi a franc történik velem?- kiabáltam rá szegény srácra, könnyek szöktek a szemembe. A fiú közelebb jött és átkarolt.
- Nem lesz semmi baj, megvédelek-suttogta a fülembe.

Testemet sírás rázta, barátnőm aggódó tekintetébe néztem és vártam, hogy hetedjére is meg kérdezze miért sírok.
-Mi a baj Alice? - láttam rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Végül felálltam és lerohantam a konyhába, ahol különös látvány fogadott. A kezemen lévő harapás elkezdett lüktetni, egy sötét alak állt a hűtőnek dőlve. Lefagytam a félelemtől, nem tudtam mit kezdeni magammal, csak álltam és bámultam a lányt akinek csápszerű nyelvek lógtak ki a száján. Sötét volt, de láttam ahogyan fehéren izzik a szeme. Kiabálni akartam, segítséget hívni, de nem tudtam mintha valami jeges kéz szorítaná a tokom. Hirtelen egy vakító, fehér fény terítette be a konyhát aztán valaki megragadott háturról.
A fény eltűnt, de már nem a házunkban voltunk, hanem ugyanabban az erdőbe ahová álmomban a srác rángatott.
-Mondtam, hogy megvédelek nem?- szólt a fiú mögüllem.
-Na jó.. Te ki a franc vagy?
-Nem áll jól a káromkodás.-mondta szomorúan.-Damien-nek hívnak.